Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

7 dolog, amire az álmaid figyelmeztetni próbálnak téged

Az álmok világa egy nagyon összetett terület, az álmaink megfejtésével pedig mély összefüggéseket fedezhetünk fel. Néha úgy tűnik, mintha az álomképeink a semmiből törnének elő, teljesen véletlenszerű témákban, máskor pedig képtelenek vagyunk akár azt is eldönteni, hogy álmodtunk-e épp, vagy a valóságot éltük meg.

 
Biztosan veled is előfordult már, hogy amikor felébredtél, úgy érezted, hogy az álmodnak valamilyen fontos üzenete volt számodra, és szeretted volna megtudni, hogy mégis mi lehet az. Az álmok közvetlen kifejezései és metaforái életünknek, amelyekből megismerhetjük önmagunk rejtett aspektusait.

Merkaba
hutel
rotel
sktel

Jósaink összegyűjtöttek néhány dolgot, amelyekből arra következtethetünk, hogy mit is próbál meg üzenni nekünk az elménk.

Jövőbeni lehetőségeid
Az álmaid előre jelezhetik a jövőben adódó lehetőségeidet. Ugye neked is ismerős a déja vu kifejezés? Ez nem jelent mást, mint hogy megálmodsz egy olyan helyzetet, amelyet a későbbiekben a valóságban is átélsz teljes egészében, vagy nagyon hasonló módon. Az álmaid megmutathatják neked, hogy mi az, amit magad körül látni szeretnél, vagy éppen azt, hogy milyen félelmeid vannak. Fontos azonban megjegyezni, hogy a jövőnk nagyon képlékeny, és hozzá hasonlóan az álmaink is.

Álmok 1

A lelkiállapotod
Az álmaid lelked legmélyéről jönnek. A bennük szereplő metaforák és képek különféle kifejezései önmagunknak, még akkor is, ha bizonyos részeket nem értünk belőlük.

Az egészséged
Az álmok különféleképpen képesek jelezni testi és lelki egészséged. Hiszen annak ellenére is, hogy gyakran nem vagyunk tudatában, mégis harmonikusan illeszkedik az egészségünk a lelkiállapotunkhoz. Az álmaid ezért is képesek jelezni neked az egészségeddel kapcsolatban, és ha az álmodban egy autó szerepel, akkor egészen biztos, hogy az az egészségedről árulkodik neked. Mindenképp érdemes figyelni arra, hogy az autó milyen állapotban van, kik ülnek benne és hova tart, hiszen ezekből rengeteg információt nyerhetsz.

Hogyan használod ki a kreativitásod és a képzelőerőd
Az álmaid kifejezik a kreativitásod is. Sok művész és feltaláló szó szerint megálmodta azokat a műveket, melyek később a valóságban áttörést hoztak nekik. Az álmok révén a tudatalattink ugyanis képes számos dolgot kifejezni, és különféle formációkat alkotni belőlük. Az álmaid végső soron rávilágítanak a végtelen lehetőségeidre, amelyeknek birtokában vagy.

Szokásaid gyökere
Ha gyakran álmodsz állatokkal, akkor biztos lehetsz benne, hogy a belső éned a szokásaiddal kapcsolatban igyekszik kapcsolatba lépni veled. Az állatok ugyanis vad és ösztönös lények, amelyek a tudatalattidban megfogalmazódó vágyakat és szükségleteket szimbolizálják. Ha például azt álmodod, hogy egy állat megtámad téged, akkor biztos, hogy változtatnod kell bizonyos szokásaidon. Ha az álmodban az állat felett állsz, tehát te vagy a gazdája, akkor pedig az arra utal, hogy kontrollálnod kell bizonyos beidegződött szokásaidat.

Álmok 2.

Döntéseid meghozásának kifejezése
Álmainkban a ruhák fejezik ki a valóságban meghozott döntéseinket. Az élénk színű és laza ruházat vidám, boldog, gyermeki gondolkodásmódra utal. Ha álmodban meztelen vagy, az azt jelenti, hogy elégedett vagy magaddal. Ha pedig öltönyt vagy munkaruházatot viselsz az álmodban, akkor nagyon céltudatos és karrierista ember vagy.

Növekedési tendenciád
Ha a halállal álmodsz, akkor az általában egy bizonyos szokás, vagy egy életszakasz lezárását jelképezi. Nagyon fontos azonban arra is figyelned, hogy ki hal meg az álmodban, és hogyan. Ezek a részletek segítenek ugyanis abban, hogy összekapcsoljuk a metaforákat azokkal a dolgokkal, amelyek épp változóban vannak bennünk.
 

Még több érdekességért az ezotéria világából keresd fel Facebook oldalunk is!

 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Milyen benyomást keltesz másokban? – Megmutatja a csillagjegyed!

Milyen benyomást keltesz másokban? – Megmutatja a csillagjegyed!

Gondolkoztál már azon, hogy milyen benyomást keltesz a téged körülvevő emberekben, és hogyan gondolnak rád, amikor épp nincsenek veled? Ha hiszed, ha nem, a válasz a csillagjegyedben rejlik.

Bővebben »

Találd meg életleckédet a csillagjóslás alapján

Találd meg életleckédet a csillagjóslás alapján

Mindannyiunk életében vannak bizonyos leckék, melyeket meg kell tanulnunk, ha igazán meg szeretnénk érteni az életünk értelmét. A leckéket jelzésként kell értelmezned, hiszen ezek terelgetnek az utadon.

Bővebben »

 
Lustaság vagy büszkeség? - Mi akadályozza meg, hogy bőségben éld az életedet?

Lustaság vagy büszkeség? - Mi akadályozza meg, hogy bőségben éld az életedet?

Függetlenül attól, hogy melyik csillagjegyben született, minden ember vágyik arra, hogy gazdag és csodálatos életet élhessen, hiszen sokak számára a pénzügyi jólét az egészség, a szépség, és még sok más tényező kulcsa. De vajon miért van az, hogy az egyik ember anyagi bőségben él, a másik pedig hónapról hónapra tengődik?

Bővebben »

 
Megmutatjuk, hol fogod megtalálni az örök szerelmedet a csillagjegyed alapján

Megmutatjuk, hol fogod megtalálni az örök szerelmedet a csillagjegyed alapján

A romantikus vígjátékokból jól ismerjük a találkozások szinte lehetetlenül kényelmes körülményeit. Hogyan lehetséges, hogy két teljesen összeillő ember egyszerűen csak összefut egymással a megfelelő időben és helyen?

Bővebben »

 
Ezért érzed magad érzelmileg instabilnak a csillagjegyed szerint – Árulkodnak a csillagok!

Ezért érzed magad érzelmileg instabilnak a csillagjegyed szerint – Árulkodnak a csillagok!

Az érzelmeket néha nehéz megérteni. Emberi mivoltunk jelentős részét az adja, hogy képesek vagyunk érezni. Bizonyos szintig talán tudod ezt kontrollálni, de ezek az elfojtott dolgok csak fortyognak benned, mígnem egy nap majd felszínre törnek. Mindenki ment már keresztül nehéz időkön, és mindenkinek okozott már nehézséget visszafojtani a dühét, vagy megállni a sírást.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Leila Médium Jós

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok. Párkapcsolati trénerként é...Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 301

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Berill Tisztánlátó Jós

Berill

Sorselemző, Tarot kártyával és a püthagoraszi számmisztikával dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 345

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Evi Tisztánlátó Jós

Evi

Kártya jóslással, ezotériával foglalkozom. Hitvallásom a szeretet átadása.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 500

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Ilano Együttérző Jós

Ilano

Az eszközök, amik rendelkezésemre állnak, mindig a kérdezőtől függően választódnak ki, legyen az Tarot, Ingák, Cigány...Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0900 700 602 - Mellék: 400

0900 700 602 - 2 EUR/perc