Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

A csapatjáték – mit tehetünk még az év hátralévő részében

Az égi pályán a bolygók kicsit hasonlóan működnek, mint az emberek. Van, aki gyorsan, van, aki komótosan halad az útján. Hol szimpatikus viszonyba kerülnek egymással, máskor a fegyvereiket csattogtatják, hogy figyelmeztessenek, vagy épp „kézen fogva" haladnak, mint a kisiskolás, hogy megpróbálják összeegyeztetni a szándékaikat.

 
Augusztus végével egy nagyobb szakasz lezárását éljük. 30 év alatt sokat tanultunk, tapasztaltunk. 2014 karácsonya óta számot adhattunk „tudásunkról", de leginkább tettekben. „Először vala az ige." Az ige pedig nem más, mint a tett, a cselekvés. Ha tudod, teszed...

Szeptember első napjaitól eljött az "aratás" ideje. Vajon mit is arathatunk?
Amikor hatodikán, a Merkúr megállt, szembesülhettünk az elgondolásunk realitásával. A Telihold által gerjesztett feszültség a Napot és a Holdat is bevonta az intenzitás erősítésébe. A Szűzbe lépett Mars a négyesfogat negyedik eleme biztosította, hogy az érdeklődés középpontjában álló témától ne térhessünk el. A csodás ötödik elem, a Neptunusz, "együtt állt" a Holddal. A sikert csillogóbbá, az árnyékot sötétebbé tette. Ne siessük most el a döntést!
 
Bolygók mozgása

Mégis vannak, akik hurrá-optimizmussal vetik magukat a tettekbe, mások a kialakult káosz közepén törik a fejüket, hogy hova is kapjanak. A lehetőségeket mindenki másképp és másban éli meg. Ez függ a születési aszcendenstől. Van, aki maga teremti a helyzetet, mert neki az a feladata, van, akinek tálalják az elviselendőket. Ide illik a mondás „Jól gondold meg, hogy mit kívánsz, mert beteljesül." A hónap közepén kaptunk arra lehetőséget, hogy értelmes és hasznos tárgyalásokat folytassunk a személyünket érintő kérdésekről. Ajánlatos rendbe tenni a dolgainkat már a fejünkben. Félelmeinkkel, szorongásainkkal megteremthetjük azokat a helyzeteket, amelyekből kilábalva felismerjük az erőnket. Decemberig ezekkel küzdünk!
 
Emberi létünk mérföldköve a tanulás. Ha tudod, teszed. Ha csak beszélsz róla, még hiányzik a gyakorlat. Az időben, megfontoltan, mások létét, érdekeit  figyelembe vevő tetteink nyerik el jutalmukat. A „ne árts" elvét nehéz betartani, mert sokszor látszólag ellentétesek a vélt érdekeinkkel, viszont hosszú távon – mint most – szembesülhetünk azzal, hogy a legnagyobb jóindulattal „ártottunk."
 
Mit tehetünk még az év hátralévő részében?
 
Fordítsunk nagyobb figyelmet a tornyosuló nehézségekre! Tervezzük meg a megoldást! Ne higgyünk abban, hogy majd elmúlik... A halogatás újabb nehézségeket szül! Találjuk meg azokat, akik irányt mutathatnak...
 
A jövő úgyis a tettekben mérhető!     
 
Hórusz
 
 
 
 

További cikkeink

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Ahogy a mondás is tartja, a március olyan, akár egy oroszlán, de ha szerencsés vagy, akkor veled kezes bárány lesz. Beköszöntött az első tavaszi hónap, a napéjegyenlőség ideje. Ilyenkor kezd ébredezni a természet. Ahogy ebbe a szakaszba érkezik az év, elkezdődnek a nagy esőzések és a szürke égboltot is számtalanszor láthatod. A föld életet adó vízzel telik meg, ennek köszönhetően pedig elkezdődik a termesztés, és egy termékeny időszak köszönt be.

Bővebben »

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Bármennyire is szeretnénk, az élet nem mindig móka és kacagás. Mindannyiunkra más dolgok vannak mélyebb hatással, és hogy esetünkben ez mit is takar, azt a csillagjegyünk nagyban befolyásolja. Azonban nem mindenkit visel meg ez vagy az ugyanolyan mértékben, ez egyénenként változik. Ha meg szeretnéd tudni, mi az, ami téged különösen hajlamos lehangolni, olvass tovább.

Bővebben »

 
Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Fontos, hogy legyenek hőseink, valamint olyan emberek, akik inspirálnak minket. Kell, hogy valakire fel tudjunk nézni, és hogy az a valaki segítsen nekünk eligazodni az élet ösvényein. Ha ilyen típusú csillagjegy vagy, végtelen módon gyakorolhatsz pozitív befolyást a körülötted lévőkre.

Bővebben »

 
Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Az az igazság, hogy mindenkinek van egy mágikus képessége, minden azon múlik, hogy ezt felfedezzük-e magunkban. Ha hiszel az asztrológiában, most megtudhatod, hogy a csillagjegyed alapján milyen erő birtokosa vagy.

Bővebben »

 
Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

A személyes spirituális állatunk arra emlékeztet minket, hogy mik is vagyunk legbelül – az a részünk, ami egész életünkben csak szabadulni akar. Születésedtől kezdve jelen van, veled együtt lélegzik, és soha, egyetlen pillanatra sem hagy el.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Zsóka Együttérző Jós

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával is dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 537

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Theresa Inspiráló Jós

Theresa

Született telepatikus képességekkel rendelkezik, elismert asztrológus, kártyajós. 30 éve segít a hozzá fordulóknak.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 482

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Leila Médium Jós

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 301

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Sade Kártyák Jós

Sade

Sáde vagyok jósnő és spirituális gyógyító.Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0900 700 602 - Mellék: 414

0900 700 602 - 2 EUR/perc