Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

A csillagok üzenete - Rövid tanácsok minden csillagjegynek 2018-ra, melyeket érdemes megfogadni

Nagyon vártuk az új évet, hiszen ez egyben új kezdetet is jelent. Ugyanakkor nehéz új nézőpontból szemlélni az előttünk álló évet, és szem előtt tartani céljainkat, főleg ha egy nehéz és fárasztó éven vagyunk túl. Fontos azonban, hogy minden helyzetben képesek legyünk megőrizni a hitünket és a remény mindig legyen velünk.

 

Sok mindent megtanultunk az előző évben, és ebben az évben is számos lecke vár ránk. Ehhez adunk most egy-egy rövidke jó tanácsod minden egyes csillajegynek.

Kos (03.21 – 04.19)
„Ne hozz irracionális döntéseket. Tiszta fejjel dönts, ne akkor, amikor felhőtlenül boldog vagy, esetleg nagyon dühös!”

Minden bizonnyal azért kaptad ezt a tanácsot, mert Kosként hajlamos vagy időnként meggondolatlan döntéseket hozni. Soha ne feledd, hogy a következmények sokkal hosszabb időre szólnak, mint a pillanatnyi, impulzív pillanatok, melyek hatására meghozod őket.

Bika (04.20 – 05.20)
„Nem szerethet mindenki annyira téged, ahogy te őket, de ez nem azt jelenti, hogy ne szeress teljes szíveddel.”

Igen, kedves Bika, ha az előző év tanított neked valamit, az az volt, hogy nem minden ember fog tisztességesen viselkedni veled. Hatalmas szíved van, és igazán nagy szégyen lenne, ha néhány rosszindulatú ember tönkre tenné ezt a csodálatos ajándékot. Ne hagyd, hogy ezt tegyék!

Ikrek (05.21 – 06.21)
„Élj, olyan életet, amilyet szeretnél és ne olyat, amelyet mások elvárnak tőled.”

Ikrek szülöttként nagyon szereted a reflektorfényt, és mindig te akarsz lenni a legjobb. Azonban, ha folyton összehasonlítgatjuk magunkat másokkal, vagy az elvárásaikkal, és azt tesszük, úgy élünk, ahogy mások szerint kellene, azzal komolyan a boldogságunk útjába állunk. Ne akarj mindig megfelelni mindenkinek, kövesd inkább a szíved hangját.

tanács
 

Rák (06.22 – 07.22)
„Ne másokat okolj a hibáidért és a problémáidért, különben sohasem leszel boldog.”

Az előző évben kemény leckéket kaptál, és a „téma” bizony ugyanaz maradt. A legfontosabb ugyanis az, hogy felelősséget vállalj az életedért, a tetteidért. Biztos, hogy időnként mások is befolyásolják a velünk történő dolgokat, de mi választjuk meg, hogyan cselekszünk, és hogyan reagálunk egy adott helyzetben.

Oroszlán (07.23 – 08.22)
„Ha a fű zöldebbnek tűnik a másik oldalon, akkor kezdd el öntözni a te oldaladat is.”

A lehető legteljesebben akarod élni az életet, de időnként úgy érzed, mintha hiányozna valami. Ahelyett, hogy megcsodálnád, hogy mások mit csinálnak, vagy éppen mit nem csinálnak, cselekedj úgy, hogy ők csodáljanak téged. Koncentrálj a céljaidra, gyakorold az önszeretetet, és törődj magaddal!

Szűz (08.23 – 09.22)
„Soha ne kedvezz azoknak az embereknek, akik csak a lehetőséget látják benned.”

Az előző évben nagyon sok régi ismerősöd kisétált az életedből, és először azt gondoltad, hogy mindez csak átmeneti. Hamarosan azonban rájössz majd, hogy ez egy állandó dolog, és valójában nem más, mint egy áldás. Értékeld és tiszteld magad annyira, hogy a mérgező embereket egyébként is távol tartod magadtól.

Mérleg (09.23 – 10.22)
„Kezdd el kitalálni, hogy mit szeretnél csinálni, majd azt, hogy hogyan valósíthatnád meg.”

Rendkívül szenvedélyes lélek vagy, aki szeretni a kalandokat. A kérdés csak az, hogy valóban úgy élsz, ahogy szeretnél? Szereted, amit csinálsz? Találj valakit, akinek nyíltan mesélhetsz az álmaidról, talán segíthet azok elérésében.

Skorpió (10.23 – 11.21)
„Senki sem törődik azzal igazán, hogy mit csinálsz, tehát csak éld az életedet, ahogyan szeretnéd.”

Szereted, ha mások csodálnak és figyelnek arra, hogy mit teszel. Az igazság azonban az, hogy az embereket annyira lefoglalják a saját gondjaik, problémáik, hogy nincs idejük arra, hogy azt figyeljék, éppen mit vacsorázol, vagy milyen ruha, esetleg ékszer van rajtad. Törődj magaddal, de tedd ezt önmagad miatt, ne pedig mások figyelme miatt!

Nyilas (11.22 – 12.21)
„Minden csak nézőpont kérdésre, mindent az dönt el, hogyan reagálsz egy adott helyzetben.”

Áll meg egy pillanatra, hogy egy kis lélegzethez juss! Igen, gyakran idegesítenek az emberek, különösen, ha nem ismerik el, hogy hibáztak. Ám, ha nem tanulod meg, hogyan uralkodhatsz ilyenkor az érzéseiden, akkor kemény és zűrzavaros év vár rád ismételten.

Bak (12.22 – 01.19)
„Ahhoz, hogy elérd a céljaidat, bele kell adnod mindent, nem elég félgőzzel dolgoznod rajta.”

Igen, kedves keményen dolgozó Bak, ha valamit el akarsz érni, azért bizony neked kell megdolgoznod. Pontosan tudod, hogy ha valamit készen akarsz látni, akkor neked kell azt elkészítened. Tedd meg hát, és ne feltételezd, vagy várd el, hogy mások is olyan tempót diktáljanak, mint amilyet te. Az ő életük, az ő döntésük.

Vízöntő (01.20 – 02.18)
„Állíts fel fontossági sorrendet a szükségleteid és a vágyaid között, fogadd el, hogy nem kaphatsz meg mindig mindent.”

Szereted a szép dolgokat az életben, ugyanakkor nem engedhetsz meg magadnak mindent. Értesz a pénzed beosztásához? Nem, nem igazán. Pontosan ezért kerültél az elmúlt évben kisebb anyagi csődbe. Vigyázz jobban a pénzedre, e költs fölöslegesen, csak arra, amire igazán szükséged van.

Halak (02.19 – 03.20)
„Hallgass a megérzéseidre! Ha úgy érzed, hogy valami nem jó, akkor valószínűleg az úgyis van.”

Ne kételkedj magadban, kedves Halak. Az összes csillagjegy közül te rendelkezel a legerősebb megérzésekkel, mégis mindig kételkedsz ebben a csodálatos ajándékban. Az elmúlt év megtanított arra, hogy bátran hallgathatsz önmagadra, bízhatsz az ösztöneidben, és követheted a szívedet. Ez lesz a legfontosabb ebben az évben is.

 
Legolvasottabb cikkeink
4 lapos szerelmi tarot jóslás

4 lapos szerelmi tarot jóslás

Vajon mit üzen számodra ma a szerelmi orákulum? Azonnal megtudhatod! Nem kell mást tenned, csak koncentrálj erőteljesen a kártyalapokra, és válassz egyet a 4 lap közül. Ezután máris olvashatod a jóslatod!

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

5 rituálé, hogy a negatív gondolatokat 2018-ban hagyd

5 rituálé, hogy a negatív gondolatokat 2018-ban hagyd

Ha túltengnek benned a negatív gondolatok és nem adod ki őket magadból, akkor hosszú távon egyre csak nagyobbakká és nagyobbakká válnak, míg végül át nem veszik az uralmat a személyiséged felett. Elhomályosítják a látásmódodat, megváltoztatják az értékítéleteidet, befolyásolják a hozzáállásodat és valószínűleg a környezetedben lévő emberekre is hatással vannak. Ha már jó ideje cipeled őket magaddal, akkor tonnás súlyokként nehezedhetnek a vállaidra, ezért jobb, ha mielőbb megszabadulsz tőlük és elengeded őket.

Bővebben »

Ajándékkalauz - Útmutató a tökéletes spirituális ajándékokhoz

Ajándékkalauz - Útmutató a tökéletes spirituális ajándékokhoz

Nincs már két hét Karácsonyig, ilyenkor minden az ajándékokról szól, hiszen valljuk be, a legtöbben az utolsó pillanatokra hagyjuk ezt. Most minden a tökéletes ajándékok megtalálásáról szól, még akkor is, ha sokaknak elképzelése sincs, vajon mi is lenne az. A te dolgod azonban szeretnénk megkönnyíteni, ezért összegyűjtöttünk néhány szívet melengető ajándékötletet, aminek minden olyan ember örülne, aki egy kicsit is nyitott a spiritualitásra és az ezotériára.

Bővebben »

 
Mit kell tenned, hogy túléld 2018 hátralévő napjait? – Megmutatják a csillagok!

Mit kell tenned, hogy túléld 2018 hátralévő napjait? – Megmutatják a csillagok!

Ez az év egyértelműen nem volt kegyes senkivel, ezért megeshet, hogy úgy érzed, alig várod, hogy vége legyen, és visszafelé számlálod a napokat. Igaz, hogy mindenki máshogyan nyugtatja meg magát, azonban nekünk van egy sejtésünk, mit kellene tenned az elkövetkezendő hetekben. Segítenek a csillagok!

Bővebben »

 
Intimitás szex nélkül: 4 más módszer a kapcsolódáshoz

Intimitás szex nélkül: 4 más módszer a kapcsolódáshoz

Számtalan magazin állítja, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy intim kapcsolatba kerülj a partnereddel a szexualitás. Márpedig, az intimitás megélhető szexualitás nélkül is.

Bővebben »

 
Hogyan viselkedsz, ha olyanok között kell lenned, akiket nem kedvelsz? - Megmondja a csillagjegyed

Hogyan viselkedsz, ha olyanok között kell lenned, akiket nem kedvelsz? - Megmondja a csillagjegyed

A modern asztrológiában minden elem - a Levegő, a Víz, a Tűz és a Föld - kapcsolódik egy- egy csillagjegyhez, és minden csillagjegy más elem által vezérelt. Csillagjegyed sokat mond az érzelmeidről, arról, hogyan boldogulsz az érzelmekkel. Derítsük ki, hogyan viselkednek az egyes csillagjegyek, ha olyanokkal kell időt tölteniük, akiket nem kedvelnek:

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Horusz Asztrológia Jós

Horusz

Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét meghatározza, hogy mi "köti" össze a feleket.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 309

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Sade Kártyák Jós

Sade

Sáde tisztánérző-látó jós és spirituális gyógyító vagyok.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 414

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Oláh Mária Együttérző Jós

Oláh Mária

Buddhista halottlátó, kártyajós. Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, mágia, Feng-shui és a szimbólum terápia.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 323

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Mara Kártyák Jós

Mara

Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így szeretne segíteni a hozzá fordulóknak.Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0900 700 602 - Mellék: 308

0900 700 602 - 2 EUR/perc