Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

Az öt elem hangja - Kerülj kapcsolatba az elemekkel!

A mágiában öt elem létezik, a szellem, a levegő, a tűz, a víz és a Föld. Noha a feng shui is öt elemen alapszik, és vannak átfedések bizonyos dolgokban, de közel sem mindenben. Minden elem megnyilvánul fizikailag is, és rendelkezik bizonyos energiával. A hang tulajdonképpen nem más, mint rezgés, amely az energia egyik formája. A megfelelő hangok használatával aktivizálhatod az adott elem energiáit.

 

Az elemek megnyilvánulása azok fizikai formáit jelenti. Például a tűz esetében a megnyilvánulás azt jelenti, hogy hő vagy tűz netán villám formájában jelenik meg. A szellem megnyilvánulása az egyetlen, amely fizikai formában természetesen nem létezik, de ez nem is számít. Maga az elme az, ahol a szellem manifesztálódik. Az agy, mint fizikai szerv egyszerre a föld és a szellem elemhez is köthető. Tehát az agy és az elme két különböző dolog.

Az alábbiakban olyan hangokat ismerhetsz meg, amelyek segítenek az egyes elemekkel összhangba kerülni és bizonyos mértékig irányítani is őket. Az elemek megnyilvánulása és kontrollálása sokkal bonyolultabb folyamat, amelyről érdemes többet is olvasnod. A minőség szintén a megnyilvánulás egy másik formája. Például a beszéd maga, a levegő minősége.

Kerülj kapcsolatba az elemekkel!

Az alábbi hangok segítségével úgy kerülhetsz kapcsolatba az elemekkel, hogy gyújthatsz gyertyát emellett, de akár füstölőt is. Egyszerűbb mágiákhoz is kiválóan felhasználhatod a következőket.

A szellem hangja

A legtöbben már hallottak az Om hangról. Ez a szellem vibrációja. A hinduizmus szerint ez a hang a teremtés hangja, és ez is vet majd véget a világnak. Mindenben ott rezeg az Om hangja. Rajtad múlik, hogy befogadod-e vagy sem.

Az Om hang használatával felhatalmazod a szellemed arra, hogy összekapcsolódhasson az isteni éneddel és egy felsőbb dimenzióval. A szellem megtisztulását is ugyanúgy eredményezi ez a hang, emellett a környező területet is képes megtisztítani a negatív energiáktól.

Ezt a hangot arra is használhatod, hogy felerősítsd mágikus erőid. Így sokkal hatásosabb lesz az adott varázslat vagy mágia, amit végzel. Ha mindennap kimondod ezt a hangot, akkor tartós lesz a hatás, és létrejön egyfajta mágia az életedben.

A levegő hangja

A levegő hangja, a Ham és a Yam. A Ham valamivel könnyedebb hang, a Yam pedig inkább az anyaghoz kapcsolódik. Úgy képzeld el, mint amikor a levegő kölcsönhatásba kerül az anyaggal. Próbáld ki mindkét hangot az adott szituációkban, és vizsgáld meg, hogy érzed magad. Ezután pedig döntsd el, melyik segít inkább.

A levegő szabályozza többek között az intellektualitást, a beszédet, a hallást és az érintést magát. Segít a pletykák megfékezésében, az érzéseid és a gondolataid kifejezésében, jobb eredményeket érhetsz el például az állásinterjúkon így vagy éppen a tanulmányaid során a szóbeli vizsgákat tekintve. Tulajdonképpen még az internettel is összefügg, hiszen itt is vannak hangalapú szolgáltatások és hirdetések.

A tűz hangja

A tűz hangja a Ram. A Ram szó az Úr Ráma szóból ered, és a hinduizmusban már ennek a névnek a kimondása is áldást hoz rád. A Ram hang tehát mindenképpen előnyös lehet a számodra, legyen szó bármiféle élethelyzetről.

A tűz felemel, szenvedéllyel tölt el és az élvezetek szimbóluma. Energiával tölt fel, legyen az lelki vagy fizikai. Érzékivé tesz és szexuálisan vonzóvá, emellett felgyorsítja az anyagcserét. A tűz elem kihat a lelkesedésre, az önbizalomra és a hódításra egyaránt. A vér szintén a tűzhöz köthető, ezért a Ram hang segít a vérrel kapcsolatos betegségeket is megszüntetni.

A blokkok feloldása és a problémák legyőzése, a gonosz szellemek elűzése valamint az átkok megtörése szintén a tűzhöz kapcsolódik. A siker is a tűznek köszönhető, képes egyszerre teremteni és pusztítani is, tudni kell tehát kezelni.

Bármit is akarsz elérni, akár teremteni, akár rombolni, a tűz eleme az, ami ebben közrejátszik. Az anyagi jólét például a földhöz tartozik. Az élvezetek azonban a tűz elemhez kapcsolódnak. Ami itt most ebből lényeges, az az, hogy tegyük fel, el akarod pusztítani a szegénységet, és gazdag akarsz lenni. Ehhez már a tűz elemre van szükséged, ez hozza mozgásba az egészet. A szeretet a víz elemhez, a szenvedély pedig a tűzhöz köthető. A szerelemre vágyó személy elpusztíthatja a magányt, és ezután már be tud lépni életébe a szerelem. Ha így nézzük, minden dolog kapcsolódik a tűzhöz egy bizonyos fokig.

Persze egy valóban szakavatott mágus mindenre képes a tűz elem felhasználásával. Viszonylag egyszerű és igencsak gyorsan működésbe is hozható. Mindig tiszteletben kell azonban tartanod az erejét, mivel valóban iszonyatos rombolásra képes, ha nem kontrollálod.

A víz hangja

Az ókori Görögországban négy iskola volt, amely a négy elemhez kapcsolódott. A legősibb elemnek a tüzet tekintették, mivel abból eredeztették a többit. A Heraclitus Tűziskola szerint a tűz elem volt a legfontosabb, ezért a nyugati mágia is ezt vette át. A hinduizmusban azonban a víz a legősibb elem, amelyből később a tűz született, és amelyből aztán minden más elem keletkezett. Ezért a védikus mágia szerint úgy tartják, hogy a bőség és a jólét illetve az isteni védelem és útmutatás úgy jön el az életedbe, ha segítségül hívod Agni Istenét, vagyis a Tűz elemet, aki azonban a vízi árvák utódja.

A víz hangja a Vam. Segít abban, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottabbá válj és a kedélyállapotod is javul. A víz egyaránt köthető a szabadsághoz, a rugalmassághoz és az alkalmazkodóképességhez. A báj és az elbűvölő személyiség szintén a víz elemnek köszönhető. Az asztrális sík és az ezen a síkon való lét is idekapcsolódik, de a reformációkat és az álmokat is a víz elem uralja. Néhány ember szerint minden mágia a víz elem meglétén alapul.

A föld hangja

A föld hangja, a Lam. Segít a földelésben és képes szabályozni az anyagi jólétet, emellett bőséget teremt. Képes leszel megszabadulni a múlt okozta kínzó fájdalmaktól és rossz emlékektől. A tested regenerálódik és manifesztálódik mindaz, amire vágysz.

Elvégezheted azt a vicces kísérletet, hogy ha van kiskerted, akkor használod a Lam hangot, majd vizsgáld meg az eredményeket.

A hangok használata

A föntiek csupán támpontok, hiszen minden elem sokkal több dolgot szabályoz. Az életed bármely aspektusát, legyen szó bármilyen vágyról, valamilyen adott elem befolyásol. Próbáld meghatározni az egyes helyzetekben a fő elemet és alkalmazd a hozzákapcsolódó hangot.

Tudnod kell azt is, hogy ezeket a hangokat vagy mantrákat nem csak az elemek megszelídítésére használják, de kétségtelenül alkalmasak arra, hogy összhangba kerülj az adott elemmel. Léteznek más hangok és mantrák is a föntieken kívül, ha tehát ismersz ilyet, nyugodtan alkalmazd.

Végezetül pedig ezek a hangok csupán rezgések, a fül számára érzékelhető hangoknak nincsenek külön jelentéseik. Sem az elemeknek, sem az istenségeknek nem ezek a hangok a neveik, ugyanakkor az energiáik hasonlóak az istenekével.

Döntsd el, hogy mit is akarsz elérni, majd képzeld el, vagy szóban nyilatkoztasd ki. Helyezkedj el kényelmesen, lehetőleg ülő helyzetben, majd kezdj el meditálni és mondogasd az adott hangot. Ha kissé éneklően mondod ki, még jobb. Ne számold, hogy hányszor ismétled el, csupán engedd át magad ennek az egésznek. Bízz a mantrában és engedd, hogy vezessen.

Amikor a hang energiái lenyugszanak, és a meditáció végéhez érsz, lassan fejezd be a mantrázást. Szükség szerint megismételhető, attól függően, mit szeretnél elérni és hogyan érezted eközben magad. Ilyen egyszerű az egész!

Ez minden! Jó szórakozást, teljesüljön minden álmod!

 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Különleges és ritka Merkúr – Nap együttállás 11.11-én!

Különleges és ritka Merkúr – Nap együttállás 11.11-én!

A Merkúr – Nap tranzit egy rendkívül ritka esemény az asztrológiában, ugyanis a Merkúr minden évszázadban körülbelül 13-szor tranzitál csak. Ennek az eseménynek azonban nem csak asztrológiai szempontból van különös jelentősége, hanem a számmisztika szempontjából is, mivel a tranzitra 11. hó 11. napján kerül sor.

Bővebben »

3 módja annak, hogyan emlékezhetünk meg elhunyt szeretteinkről

3 módja annak, hogyan emlékezhetünk meg elhunyt szeretteinkről

November első két napján, Mindenszentek és Halottak napja alkalmából emberek milliói tisztelegnek azok előtt, akik sajnos már nem lehetnek köztünk. Sokan úgy vélik, hogy ezeken a napokon a láthatón túli világgal sokkal könnyebb kapcsolatba lépni, mint máskor. Ilyenkor a világ szíve egyként dobban mindazokért, akiket szerettünk valaha, azokért, akiket soha nem fogunk elelejteni.

Bővebben »

 
Halloween és a spirituális megújulás

Halloween és a spirituális megújulás

Az év ezen szakaszában, a Skorpió jegyének és a nálunk is egyre szélesebb körben ünnepelt Halloween idején, kiváló lehetőség nyílig a spirituális újjászületésre. Az ősi hagyományok szerint ilyenkor a régi körülmények helyére új lehetőségek lépnek.

Bővebben »

 
Novemberi energiák a csillagoktól - Spirituális üzenetet kaptál a csillagjegyednek megfelelően

Novemberi energiák a csillagoktól - Spirituális üzenetet kaptál a csillagjegyednek megfelelően

A csillagok már felkészültek a novemberre, és egy-egy üzenettel látnak most el, hogy minél felkészültebben nézz e hónap elé. Keresd meg a sajátodat, hogy segítsen neked megérteni a téged befolyásoló őszi energiák hatásait.

Bővebben »

 
Alacsony az önértékelésed? - A csillagjegyed elárulja, miért!

Alacsony az önértékelésed? - A csillagjegyed elárulja, miért!

Önértékelésünk egy olyan dolog, amivel gyakran akadnak gondjaink. Te miért küzdesz vele? Lehet, hogy az ok a csillagjegyedben rejlik? Olvass tovább, mert a csillagok felfedik, mi áll a háttérben!

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Horusz Asztrológia Jós

Horusz

Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét meghatározza, hogy mi "köti" össze a feleket.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 309

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Christian Panthera Tisztánlátó Jós

Christian Panthera

Lélekelemző, gyógyító. Látja a célszemély környezetét, a körülötte lévő embereket.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 303

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Zsóka Együttérző Jós

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával is dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 537

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Evi Tisztánlátó Jós

Evi

Kártya jóslással, ezotériával, valamint lelki tanácsadással foglalkozom.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 500

0900 700 602 - 2 EUR/perc