Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

Hogyan gondoskodj a lelki jólétedről 2020-ban?

Minden új év kezdetén sokan döntenek úgy, hogy jobbá teszik az életüket és saját magukat. Már javában zajlik 2020, eddigre már kiderült, hogy kik azok, akik kitartottak az újévi fogadalmuk mellett és kik azok, akik már feladták. Ebben a cikkben azoknak szeretnénk segíteni, akik komolyan gondolták, hogy idén változtatnak az életükön.

 

Nézd át újra a fogadalmaid!

Könnyű újévi fogadalmakat tenni, de megtartani őket annál nehezebb! Most, hogy eltelt már néhány hét ebből az évből, épp itt az ideje, hogy leülj, és újra elgondolkodj azon, hogy mit szeretnél elérni, vagy min szeretnél változtatni az életedben 2020-ban. Gondold végig, hogy: Melyik célok reálisak? Melyek azok, amelyeknél nagy esély van a kudarcra?

Ezután ellenőrizd a szándékaid is. Melyik cél mutat jól a papíron, de valójában nem egyezik azzal, amit a szíved diktál? Milyen döntéseket hoztál meg annak érdekében, hogy mások kedvében járj? Ha össze tudod hangolni céljaid az értékeiddel és azzal, ami igazán csak a TE szíved vágya, akkor sokkal sikeresebb leszel.

Énidő

Ha eddig nem tetted, akkor hozz létre cselekvési tervet a céljaid eléréséhez!

A legtöbb ember január végére feladja a fogadalmait, ennek eredményeként pedig sikertelennek és kudarcra ítéltnek tartják magukat. Hogy mindezt elkerülhesd, mindig emlékezz arra, hogy miért fontos neked az adott cél! Írd össze, hogy milyen kisebb lépéseket kell megtenned az elérése érdekében. Ez segít megakadályozni, hogy magadba roskadj a megvalósítás közben, és egyértelmű útitervet ad a sikerhez.

Lassíts!

A zsúfolt és pörgős ünnepi időszak után mindannyiunkra ráfér egy kis szünetet valamilyen formában. Nem baj, ha ilyenkor januárban egy kicsit lelassulsz és pihensz. Próbálj meg kevésbé kapkodni, amit el tudsz halasztani, azt nyugodtan tedd félre egy kicsit! Ezzel mentálisan kevésbé leszel stresszes, és lehetővé teszed, hogy később valóban arra összpontosíts, ami az idén fontos és szükséges számodra.

Méregteleníts

Az a gondolat, hogy január a méregtelenítésé, az utóbbi időben egyre népszerűbb. Ez a méregtelenítés rendkívül sokféle lehet. Talán egy kis magányra van szükséged azután, hogy a december végig a társas eseményekről szólt. Talán túl sok pénzt költöttél ajándékokra... Lehet, hogy nem akartál ész nélkül habzsolni, de mégis ez lett a vége. Ilyenkor jót tesz a méregtelenítés: szüneteltesd egy hónapra például az alkoholfogyasztást, ne egyél cukrot, ne vásárolj, vagy maradj távol a társadalmi eseményektől. Ezek mind elősegítik a fizikai és mentális átállást.

Ütemezz!

Állíts fel egy prioritási sorrendet és írd be a naptáradba a fontosabb feladatokat! Bármilyen változást is szeretnél eszközölni az életeden, erre ugyanolyan fontosként kell tekintened, mint a munkádra! Adj magadnak heti néhány órát például meditációra, jógára, masszázsra, a könyv vagy folyóirat olvasására. Így bármikor, amikor belenézel a naptáradba, akkor nagyobb valószínűséggel vésed be a tudatodba, hogy bizony az önmagaddal töltött idő is nagyon fontos.

 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Karma: Hogyan befolyásolják korábbi életeink a jelenünket?

Karma: Hogyan befolyásolják korábbi életeink a jelenünket?

Olykor úgy érzed, mintha az életed bizonyos aspektusai eleve el lennének rendelve vagy meg lennének írva? Elképzelhető, hogy ilyenkor épp a karmád tapasztalod meg, anélkül, hogy valójában tudnál róla. A karma a korábbi életek emléke, amely a jelenünkben manifesztálódik.

Bővebben »

Hercegnőből boszorkány? - Így változnak meg a nők az esküvő után a csillagjegyük szerint

Hercegnőből boszorkány? - Így változnak meg a nők az esküvő után a csillagjegyük szerint

Néha egyenesen hihetetlen, hogy a házas élet mennyire meg tud változtatni egy nőt. Van, aki igazi háziasszonnyá válik, míg mások hercegnőből gonosz boszorkánnyá alakulnak. Most bemutatjuk, hogy a csillagjósok szerint hogyan változnak meg a hölgyek az esküvő után. Érdemes figyelmesen végigolvasni, hátha tapasztalod magadon a jeleket.

Bővebben »

 
Kimerültnek érzed magad? - A legjobb mód a feltöltődésre a csillagjegyed alapján

Kimerültnek érzed magad? - A legjobb mód a feltöltődésre a csillagjegyed alapján

Amikor energia raktáraid lemerülnek, és teljesen le vagy nullázva, nehéz lehet elképzelni, milyen érzés az erőd teljében lenni. Mindenkinek meg van a saját előnyben részesített taktikája a feltöltődésre, de mi most a legalapvetőbbeket gyűjtöttük össze, méghozzá a csillagjegyek szerint.

Bővebben »

 
Hogyan válj jobbá? - A csillagjegyed tanácsai

Hogyan válj jobbá? - A csillagjegyed tanácsai

Sokszor találkozunk azzal az ellentmondással, hogy arra kérnek minket, fejlesszük az erősségeinket, miközben arra bátorítanak, hogy vállaljuk fel gyengeségeinket. Hibáink ismerete ugyanolyan fontos, mint hogy tisztában legyünk a pozitív tulajdonságainkkal. Mindannyiunknak vannak még hiányosságai, amin dolgozni tudunk, ezért ebben a cikkben bemutatjuk, hogy a csillagjegyed alapján mi az, amiben fejlődnöd kell még, hogy egy még jobb önmagaddá válj!

Bővebben »

 
Tényleg javítja a tánc az egészséget?

Tényleg javítja a tánc az egészséget?

A zene az emberiség szívverése. Képes összekapcsolni bennünket idegen emberekkel, egyesít minket a dalban, meghatározza a kultúránkat, átsegít minket az ünneplésen és a gyászon egyaránt, testünket pedig mozgásra ösztönzi. De vajon a tánc javítja az egészségünket is?

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Ibolya Együttérző Jós

Ibolya

Asztrológus. Munkája célja, hogy a szabad akaratot is figyelembe véve segítse a hozzá fordulókat.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 555

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Evi Tisztánlátó Jós

Evi

Kártya jóslással, ezotériával foglalkozom. Hitvallásom a szeretet átadása.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 500

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Zsóka Együttérző Jós

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával is dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 537

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Erika Együttérző Jós

Erika

Spirituális tanácsadó. Megérzéseivel segíti a hozzá fordulókat.Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0900 700 602 - Mellék: 300

0900 700 602 - 2 EUR/perc