Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

Mennyire vagy jó a pszichológiában?

Az a képesség, hogy átlássunk az embereken és tisztán lássunk bizonyos helyzetekben nem mindenkinek adatott meg. Az evolúció egyik jellegzetességeként, az emberek rendelkeznek egyfajta beépített radarral, amely segítségével érzékelni tudunk az emberi érintkezések közben egészen finom kis részleteket is. Így pedig mi magunk dönthetjük el, biztonságban vagyunk-e az adott szituációban, vagy inkább azonnal lépjünk ki belőle. Lényegében ez az, amit intuíciónak nevezünk.

 
Természetesen mindig van mit fejleszteni ezen a képességen, aminek az egyik módja az, ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat a pszichológiába, és próbáljuk jobban megérteni, hogyan is működik valójában az emberi elme.

Mennyire vagy jó a pszichológiában?

Talán te is hallottad már, hogy a nők sokkal jobban képesek kiolvasni az emberek érzéseit, gesztukálcióját vagy a testbeszédét. Valóban, mivel a nőket sokkal jobban befolyásoljak az érzelmeik, sokkal inkább érzékenyek, így nem csoda, ha érzelmileg intelligensebbek, mint a férfiak.

Vajon te is azok közé az emberek közé tartozol, akik észrevesznek minden olyan apró kis jelet, ami mások előtt rejtve marad? Az alábbi tesztből gyorsan megtudhatod! Ez a teszt ugyanis azt vizsgálja, hogy bizonyos emberi interakciókban mennyire tekintesz az adott helyzetre pszichológiai szempontból…

 
 
 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Ahogy a mondás is tartja, a március olyan, akár egy oroszlán, de ha szerencsés vagy, akkor veled kezes bárány lesz. Beköszöntött az első tavaszi hónap, a napéjegyenlőség ideje. Ilyenkor kezd ébredezni a természet. Ahogy ebbe a szakaszba érkezik az év, elkezdődnek a nagy esőzések és a szürke égboltot is számtalanszor láthatod. A föld életet adó vízzel telik meg, ennek köszönhetően pedig elkezdődik a termesztés, és egy termékeny időszak köszönt be.

Bővebben »

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Bármennyire is szeretnénk, az élet nem mindig móka és kacagás. Mindannyiunkra más dolgok vannak mélyebb hatással, és hogy esetünkben ez mit is takar, azt a csillagjegyünk nagyban befolyásolja. Azonban nem mindenkit visel meg ez vagy az ugyanolyan mértékben, ez egyénenként változik. Ha meg szeretnéd tudni, mi az, ami téged különösen hajlamos lehangolni, olvass tovább.

Bővebben »

 
Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Fontos, hogy legyenek hőseink, valamint olyan emberek, akik inspirálnak minket. Kell, hogy valakire fel tudjunk nézni, és hogy az a valaki segítsen nekünk eligazodni az élet ösvényein. Ha ilyen típusú csillagjegy vagy, végtelen módon gyakorolhatsz pozitív befolyást a körülötted lévőkre.

Bővebben »

 
Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Az az igazság, hogy mindenkinek van egy mágikus képessége, minden azon múlik, hogy ezt felfedezzük-e magunkban. Ha hiszel az asztrológiában, most megtudhatod, hogy a csillagjegyed alapján milyen erő birtokosa vagy.

Bővebben »

 
Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

A személyes spirituális állatunk arra emlékeztet minket, hogy mik is vagyunk legbelül – az a részünk, ami egész életünkben csak szabadulni akar. Születésedtől kezdve jelen van, veled együtt lélegzik, és soha, egyetlen pillanatra sem hagy el.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Perzsi Tisztánlátó Jós

Perzsi

Belső látásával és inga segítségével segítek a hozzám fordulóknak.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 987

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Mara Kártyák Jós

Mara

Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így szeretne segíteni a hozzá fordulóknak.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 308

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Abrilla Szókimondó Jós

Abrilla

Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képességeit családi örökségként hozta magával.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 410

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Erika Együttérző Jós

Erika

Spirituális tanácsadó. Megérzéseivel segíti a hozzá fordulókat.Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0900 700 602 - Mellék: 300

0900 700 602 - 2 EUR/perc