Hívja jósainkat most! 0900 700 602
A hívás díja: 2 EUR/perc
 
 
 

Milyen a tökéletes társ?

Sokan úgy gondolják, hogy az „igazi” egyáltalán nem létezik, csak puszta ábránd. A tökéletes társ keresése talán az egyik legnagyobb kihívásunk az életben, egy kalandokkal teli utazás, melynek célja, hogy megtaláljuk azt az egyetlen embert, aki társunk lehet a földi kalandokban. Azt a társat, aki mindenben támogat minket, és a lehető legjobbat szeretné nekünk. Azt, akinek mi is a legjobbat szeretnénk.

 
Ezen az úton a kihívások közepette rengeteget is tanulhatnunk arról, hogy ik is vagyunk valójában, és mi is egészen pontosan az, amitől valaki számunkra a tökéletes társ lesz. Ez persze minden ember számára más lehet. Az alábbiakban jósaink a nagy Ő 5 leggyakoribb jellemzőjét gyűjtötték össze.

Szerelmesek

Támogat a céljaid elérésében
Egy igazi társ nem csak a jóban áll melletted, de ott van és számíthatsz rá a nehezebb időszakokban is. Sok ember még ma is hisz abban a mondásban, hogy minden férfi mögött egy erős nő áll.

Kedves hozzád és együttérző
Erre talán még mondhatjuk is, hogy egy alapvetően elvárható magatartás lehet. Hiszen, ha két ember szereti egymást, akkor ez teljesen természetes dolog.

Kompromisszumképes
Megsértődni és hisztizni az egyik legegyszerűbb dolog a világon, kompromisszumot kötni pedig sokkal nehezebb, ugyanakkor sokkal nemesebb feladat is egyben. Ha valaki olyannal élsz együtt, aki mindig azt tartja szem előtt, hogy mind a kettőtöknek a lehető legjobb legyen, akkor biztos lehetsz benne, hogy a kapcsolatotok erős és rendíthetetlen alapokon nyugszik.

Igazi társak

Nincsenek kegyes hazugságok
Bizony, az igazi társ kimondja, amit gondol, és ez néha nem feltétlenül az, amit hallani szeretnél. Az, hogy elég bátor ahhoz, hogy olykor szembe menjen a te véleményeddel nem jelent mást, mint hogy a lehető legjobbat szeretné neked.

Szenvedélyes veled
A szenvedély minden ember életében kitüntetett szereppel bír, hiszen ez az, ami hajt bennünket, és ez az, amire mindannyian vágyunk. Sokan gondolják azonban, hogy egy idő után kihűl a kapcsolatokban a szenvedély lángja. Az igazi társ azonban pontosan tudja, hogy hogyan kell újra fellobbantani.

Végül egy jó tanács
Bármi is történjen, mindig emlékezz rá, hogy mennyit jelent neked ez az ember, ezért mindig tartsd tiszteletben. Soha ne feledd, hogy mi az, amit valaha megszerettél benne, és bárhogy is alakuljon az élet, jusson ez eszedbe. Hiszen csak addig tudod igazán megbecsülni, amíg melletted van.


Még több érdekességért az ezotéria világából keresd fel Facebook oldalunk is!
 
 
 
 

További cikkeink

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Ahogy a mondás is tartja, a március olyan, akár egy oroszlán, de ha szerencsés vagy, akkor veled kezes bárány lesz. Beköszöntött az első tavaszi hónap, a napéjegyenlőség ideje. Ilyenkor kezd ébredezni a természet. Ahogy ebbe a szakaszba érkezik az év, elkezdődnek a nagy esőzések és a szürke égboltot is számtalanszor láthatod. A föld életet adó vízzel telik meg, ennek köszönhetően pedig elkezdődik a termesztés, és egy termékeny időszak köszönt be.

Bővebben »

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Bármennyire is szeretnénk, az élet nem mindig móka és kacagás. Mindannyiunkra más dolgok vannak mélyebb hatással, és hogy esetünkben ez mit is takar, azt a csillagjegyünk nagyban befolyásolja. Azonban nem mindenkit visel meg ez vagy az ugyanolyan mértékben, ez egyénenként változik. Ha meg szeretnéd tudni, mi az, ami téged különösen hajlamos lehangolni, olvass tovább.

Bővebben »

 
Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Fontos, hogy legyenek hőseink, valamint olyan emberek, akik inspirálnak minket. Kell, hogy valakire fel tudjunk nézni, és hogy az a valaki segítsen nekünk eligazodni az élet ösvényein. Ha ilyen típusú csillagjegy vagy, végtelen módon gyakorolhatsz pozitív befolyást a körülötted lévőkre.

Bővebben »

 
Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Az az igazság, hogy mindenkinek van egy mágikus képessége, minden azon múlik, hogy ezt felfedezzük-e magunkban. Ha hiszel az asztrológiában, most megtudhatod, hogy a csillagjegyed alapján milyen erő birtokosa vagy.

Bővebben »

 
Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

A személyes spirituális állatunk arra emlékeztet minket, hogy mik is vagyunk legbelül – az a részünk, ami egész életünkben csak szabadulni akar. Születésedtől kezdve jelen van, veled együtt lélegzik, és soha, egyetlen pillanatra sem hagy el.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Zsóka Együttérző Jós

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával is dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 537

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Leila Médium Jós

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 301

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Ibolya Együttérző Jós

Ibolya

Asztrológus. Munkája célja, hogy a szabad akaratot is figyelembe véve segítse a hozzá fordulókat.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0900 700 602 - Mellék: 555

0900 700 602 - 2 EUR/perc

Erika Együttérző Jós

Erika

Spirituális tanácsadó. Megérzéseivel segíti a hozzá fordulókat.Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0900 700 602 - Mellék: 300

0900 700 602 - 2 EUR/perc